2015. július 28., kedd

A wobbleres kacsa

Nemrég megint a főnökömmel kellett mennem munkaidő alatt pergetni, csónakból.
Amikor leértünk a vízhez én már akkor megmondtam, hogy ma sem fogunk semmit mert nagyon zavaros volt a víz.



3 kilométernyi ereszkedés alatt két kapás egy lekövetés, mind kicsik és jobbára inkább csak böködték a csalit.
Sikerült viszont fognom kacsát wobblerrel :-) (persze nem szándékosan) Előttünk úszkált a kacsa kb 6-7 méterrel, én meg oldatirányba  dobtam egy jó hosszút, a hülye kacsa megijedt tőle, elkezdett felszállni de közben összeszedte a zsinóromat és ahogyan szált egyre feljebb úgy húzta ki a vízből a wobblert is, teljesen amíg bele nem akadt. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak, kinyissam a felkapókart vagy inkább tekerjem be a kacsát? Aztán megrándult a bot a kezemben (kacsakapás) egy darabig éreztem a súlyát utána hirtelen semmi. Beleszakadt, ez volt az első tippem, de hál isten csak leakadt, és  pár toll cafattal a horgon megúszta a wobbler is a sétarepülést.


Felmentünk egy tisztább mellékágba is de a halak valamiért itt is inaktívak voltak, egy kicsit tudtam fogni, azon kívül semmi, pedig egy jó darabon még a legyes bottal is próbálkoztam.



2015. július 19., vasárnap

Akar fogni egy kutyát?

Szinte minden évben összefutok egy bunkóval a vízparton, aki szemében csak egy hülye horgász vagyok akivel nem kell foglalkozni, majd elmegy ha nem tetszik neki valami.


Hát nem is tetszett ami történt, el is mentem inkább de jobbára azért mert ott már nem lett volna értelme tovább dobálnom.
Salival voltam legyezni, a sokadik helyen egy csónak lerakónál próbálkoztam, ez egy kb 2 méter széles hely. egyszer csak hallom mögöttem megszólal egy idősebb nő, a férjének szólt oda.
- Itt leviszed? 
Mire megfordultam az öreg már ott volt mellettem a kutyájával, és viccesen beszól nekem
- Akar fogni egy kutyát?
Mondom neki.
- Nem szeretnék!
 De a kutya már a vízben ugrált, tuti, hogy 20 méteren belül az összes hal fejvesztve menekülhetett a csobogástól, az öreg meg tovább viccelődött.
- Odazavarjuk magához a halakat.
Erre már csak annyit tudtam mondani, hogy már nincs milyen halat zavarni ezen a helyen, elkezdtem betekerni a zsinórt mert itt már nem volt értelme tovább próbálkozni, addigra az öreg is vigyorogva távozott a kutyával.
Csak a jólneveltségemnek köszönheti, hogy nem küldtem el a p@csába. 
Bunkó barom, ha látom, hogy valaki ott horgászik egy lejárónál akkor nem viszem le a kutyát és nem küldöm bele a vízbe közvetlenül mellette úgy hogy még dobni se tudjon. Nem tudom mit szólt volna hozzá ha ott fürdette volna a kutyulit, én meg lemegyek vigyorogva, aztán megkérdezem, hogy akar e a kutyus wobblert fogni? Aztán dobáltam volna neki a vízbe egy dupla horgost.
Mindennek tetejébe még aznap meggyűlt a bajom ezzel a gyommal is.



Nem tudom mi a neve nem vagyok botanikus, én csak köcsög gyomnak hívom, mindenhol ez nő a parton, és ha a legyező zsinór beleakad akkor aztán lehet szitkozódni, anyázni,köcsögözni mert jó pár perces művelet belőle kiszabadítani.
Úgyhogy ez egy szar nap volt, köcsög gyommal, bunkóval hal nélkül.

2015. július 12., vasárnap

Még mindig a legyezés

Már egy ideje porosodik a pergető botom, nem nagyon használom, az utóbbi időben egy alkalmat kivéve nem is vittem magammal mást csak a legyest. Minden alkalommal fogtam is halat, ettől aztán teljesen rákattantam, látott halra vadászni léggyel k@rva jó.






A dobástudományom is sokat fejlődhetett mert kb két hónappal ezelőtt kipróbáltam Sali 3/4#-es botját, nem tudtam vele dobni, próbálkoztam de nem akart sikerülni, egyszerűen nem éreztem sem a zsinórt sem a botot. Ma elkértem megint tőle had próbáljam meg még egyszer, még én is elcsodálkoztam rajta milyen jól dobok vele, jobban ment  mint a saját botommal.

2015. július 8., szerda

Főnökös csónakos semmitsemfogós

Múlt héten pénteken  munkaidő alatt, délelőtt, a főnökömmel kellett mennem pergetni.
Ilyen szar egy munkahelyet, horgászatra kényszerítik az embert munkaidő alatt, még egy ilyen eset aztán szerintem elgondolkodom rajta, hogy fel mondjak e :-)
Csónakos horgászat volt, a főnök nem olyan régen elkészült saját-kezűleg épített csónakját kellett volna halfogással felavatni.
Nem jött össze, pedig legalább 8 kilométeren keresztül folyamatosan dobáltunk ereszkedés közben, kapásunk sem volt, mondjuk elég zavaros volt a víz. Na de a halak helyett viszont voltak szép helyek, csend, nyugalom, finom reggeli, meg vadvízi élmények amikor fel utána meg lemotoroztunk egy bukón.





 Vadvíz







A főnököm kiadta a parancsot. Ott nézzük meg!


 Aztán meggondolta magát. Az a hely jobban néz ki,  menjünk inkább oda.
Lehet ezért nem fogtunk halat mert rá hallgattam.





2015. július 3., péntek

Két óra bogarazás

Egyik nap Sali felhívott, hogy este elmegy horgászni, kérdezte el e megyek, természetesen mentem, miután beszereztem itthon egy eltávozási engedélyt.


Megérte erre a két órára elmennem mert fogtam kettő domolykót meg egy csomó akcióm volt még.
Nagyon jó volt, főleg amikor a látott halakra dobáltam, és megint a polibogár volt a nyerő.