2013. október 29., kedd

Vörös meg a sügerek

Két nap után visszatértem az előző horgászatom helyszínére , sügerezni mentem , de azt nem sikerült fognom , helyette fogtam egy vörösszárnyút , balint , meg domolykót , Norbi a vörösökből fogott vagy négyet egymás után , mindegyik kivétel nélkül a zöld csillámos fejű polipra ugrott rá . Nagyon brutális rávágásokat képesek csinálni ha éppen ragadoznak .
Én azért nem is tudtam többet fogni mert állandóan cserélgettem a csalikat , mert nem akartam elhinni , hogy csak a zöld polip kell nekik .


Másnap reggel újra kimentem , vörösszárnyút akartam , másfél órán keresztül dobáltam , semmi eredmény , csak néhány pici csipkelődés , betudható ez annak is , hogy amikor leértem akkor szállt el egy kormorán a keszeges helyről , valószínű bezabálta a vörösöket . Meguntam és átmentem a sziklás részre hátha visszajöttek a sügerek .
Ott voltak , fél óra alatt fogtam is hatot , meg egypárat elcsesztem , oda voltak a zöld polipért ezek is :) .





2013. október 24., csütörtök

Ünnepnapi Sügér peca

23. -án reggel fél hétkor már úton voltunk a Dunára , márnázni mentünk , szokás szerint megint hárman , én , Sali , és Norbi . Egy új helyre mentünk , de sajnos a márnázás a végére már átment gébfogó versenybe , amit 5-3-1 arányban én nyertem meg  :) a márnák meg a fene sem tudja hol jártak .


Délután  újra megindultunk a Dunára , de most már a pergető botokkal , végre volt egy egész délutánom pergetni , és még gyönyörű idő is volt hozzá , Sali sajnos nem tudott délután eljönni , ezért csak ketten mentünk Norbival .
Az öreg Duna mederhez mentünk átverekedtük magunkat egy 50 méternyi durva bozótoson , ott aztán megláttam egy kavicspadot , és tudtam  , hogy  én arra ki fogok menni  , de még nem tudtam hogyan .


Közben Norbi már megtalálta a megoldást , levette a csizmáját feltűrte a nadrágját és átment a félsziget túloldalára mezítláb a térd fölé érő vízben , onnét pedig már csak egy bokáig érő vízen kellet átgyalogolnia a kavicspadra . nekem nem volt kedvem ehhez ezért jobbra indultam el , átmentem  az iszapos részen aztán a kavicspadnál átteltem mert ott kisebb volt a víz , igaz hogy 1-2 centi volt a csizma pereméig , de sikerült szárazon megúsznom .


Átértem irány a vége .


 Ott aztán megtanultam járni a vízen :)


Sok értelme nem volt dobálni a térdig sem érő vízben ezért elindultunk visszafelé .


Egyszer csak megcsillant valami a lábam előtt .


Egy Mikado Swayfhis volt az  , már megint megajándékozott a Duna , ebben az évben kaptam már tőle rozsdás horgú gumihalat , meg egy Berkley fogta Rapalát . Úgy látszik ha halat nem is tud adni azért kiengesztel efféle ajándékokkal .
Visszaérkeztünk az átkelési ponthoz , Norbi ment előre , neki rövidebb szárú a csizmája ezért arra mentem amerre ő , mert ha ő nem ázik be akkor én sem .

Itt már lábujjhegyen állt :)


Itt meg már beázott ezért siet annyira kifelé :)


Én nem paráztam mert a gumácsimnak hosszabb a szára , volt még pár centi a peremig .


Nem a bozótos utat választottuk , ezért másik irányba indultunk vissza  ,ahol találtunk egy kisebb öblöt aminek megszűnt a kapcsolata az élő Dunával a kis vízállás miatt .
Gondoltam hátha maradt benne csuka vagy éhes sügér , próbáljuk meg . Norbi második dobásra fogott is egy csukeszt .


Aztán még egy nagyobbat , meg egy minicsukát :)

 
Én meg gumihallal próbálkoztam volt pár kapásom , egy sügeret sikerült is kifognom .


Tovább mentem egy másik helyre , ennek a helynek már volt élő kapcsolata a Dunával  , az a rész amin átgázoltunk csizmával . Két három dobás után azt láttam  , hogy egy egész csapat sügér követi egészen a partig a csalit , volt egy kettő szebb is közöttük , de nem kellet nekik a kopyto , cseréltem wobblerre , semmi , a kenartot az egyik megfejelte , aztán egy másiknak meg valahogyan a hátúszójába beleakadt , egy darabig tudtam húzni kifelé , szerencsétlent pörögve jött aztán leakadt .
Megjött Norbi is és a sziklás részen ő is talált sügér bandát kettőt is , átmentem oda én is .


Közben végig azon gondolkodtam ,hogy milyen csalival tudnám megfogni ezeket a finnyás sügereket , mert nem voltak éppen harapós kedvükben az biztos , lehet , hogy fájt a fejük a fronthatástól :) .
Eszembe jutott , hogy  van nekem gumigecim még a múltkor rendeltünk Salival a Kaland-ból akkor pár darabot rendeltem ebből is , ( érdemes mások blogját olvasni mert mindig találni újdonságokat)  Fehérvári domolykóvadász blogján olvastam először erről a csaliról és ki szerettem volna én is próbálni .Hát eljött a próba ideje , feltettem egy gumigenyót , Norbinak meg adtam egy csillámos zöld polipot .  Pár perc gyakorlás kellet azért  , hogy hogyan is táncoltassam , aztán bevetés ,  elsőre leverte egy , idegbeteg módon kiugrott rá egy szikla mögül .

A sebhelyes hátú .


Még két három dobás aztán jött a következő .


Közben Norbi is tudott fogni a polippal , de az utolsó fogások után szét széledtek vagy arrébb mentek és én nem találtam meg őket , Norbi még a polippal fogott egy gyönyörű vörösszárnyút de leesett kiemeléskor  .
Elindultam vissza a belső ágrendszerhez , a következő képen  látszik menyire kevés víz van az elterelés óta az öreg Duna mederben .

Lábam a Duna vizében volt úgy fényképeztem , fent a beton tetejénél pedig az ágrendszer vízszintje .


Az ágrendszer vize , fent .


Itt nem kellet senkinek sem a gumi , lecseréltem pörcsre ezt már másodikra elkapta egy szebb , aztán sikerült még egy kisebbet fogni , meg itt is jöttek kifelé a többiek , de nem voltak ezek sem kapós kedvükben .



A csukákról meg meg is feledkeztem annyira lefoglaltak a sügerek , de ide még hamarosan visszatérek .
Mert sok sügér volt ott , de  a mai nap nagyon válogatósak voltak , hátha pár nap múlva megjön az étvágyuk :) .




2013. október 15., kedd

Süllő , Balin , Sügér

Süllő , Balin , Sügér ezeket fogtam a hétvégén ebben a sorrendben , nem is írnék többet erről a hétvégéről ,  csak annyit , hogy a süllőnek örültem a legjobban mert ez volt az idei első süllőm (második első mert egyet fogtam a Balatonon is de az nem hazai pálya ) , de azért remélem , hogy nem az utolsó :) , a Lajtából csalogattam ki  kopyto-val , másnap a Nagy Zátonyon voltam ott jött a balin meg a sügér .





2013. október 7., hétfő

Kukacos peca

Nem éppen a kedvencem az egy helyben ülős kukacáztatós peca , meg régebben sem volt nagyon szerencsém ezzel a horgászmódszerrel . Szinte csak azóta fogok halakat amióta pergetek , bár igaz hogy azóta többet is vagyok a vízparton , régebben  kimentem kukacozni havonta egy alkalommal , pár órára , és csodálkoztam miért nem fogok halat, rossz helyen , rossz helyre dobáltam , rossz időben próbálkoztam .
De most lehetőségem adódott  rá hogy elmenjek márnázni Salival , ő ezt a műfajt is profi módon nyomja ezért teljesen rá hagyatkoztam ,  oda mentünk ahova ő mondta , oda dobtam  ahova ő mondta ,  az ő keverte saját  összeállítású etetőanyagját használtam , az ő csontijával csaliztam , az őtőle kapott felszerelést .
Nekem már csak a pergető botjaim vannak meg , a többi régi cuccomtól megváltam (lehet hogy nem kellet volna mindegyiktől ? ) :)

Az öreg Duna mederhez mentünk , hogy hova azt nem árulhatom el .


Kaptam egy dobozka csontit meg etetőanyagot , és kezdődhetett a kukacos peca .


Telt múlt az idő , semmi kapás , 10 percenként kiteker , újratölt , visszadob ,  a képen Sali látható , nekem csak egy horgászládám van én azon üldögéltem .


Egyszer csak megrángatta valami a botspiccemet , odakaptam bevágtam , abban a pillanatban megindult a hal , de brutálisan , bele kellett kapaszkodnom két kézzel a botba , ilyen húzóerővel még nem nagyon találkoztam ,  Sali meg csak mondta  Lazíts a féken ! , lazíts a féken ! , én meg magamban , hogy aztán hogyan lazítsak rajta amikor mind két kézzel a botba kapaszkodom ? , sokáig már nem kellet kapaszkodnom belé mert megindult megint a hal aztán hirtelen megkönnyebbült a bot , na ezt elvitte gondoltam de csak a horgot egyenesítette ki , így jár az aki még sohasem fogott márnát , és  nem ellenőrzi a féket peca előtt . Amúgy eddig még soha nem volt szerencsém márnát fogni , pedig sokszor próbálkoztam már életem során . Nagyon kész voltam az élménytől , még a lábam is remegett egy kicsit , elkezdtem találgatni mekkora lehetett 7-8 kilós talán ? , Sali meg Norbi csak vigyorogtak és annyit mondtak , lehet hogy csak egy másfél kilós volt . Ő szerintük a kisebbek sokszor jobb erőben vannak mint a nagyok .
Úgy látszik tényleg van még mit tanulnom márnából .
Megint jött a kiteker , újratölt visszadob műveletek sora .
Közben végig azon járt az agyam  , hogy azért jó lenne ha tudnák egyet fogni még ma .
És egyszer csak  jött a kapás , de pont amikor nem oda figyeltem , csak a szemem sarkából láttam , hogy mozdul a spicc , odaugrottam bevágtam , és azonnal elkezdett a fék dolgozni , közelebb húztam egy kicsit , rögtön megindult vissza állat módon , ezt nagyon sokszor megcsinálta  mire megmutatta magát a márna .
Nagyon élveztem , igazi izom hal . És ez volt életem első márnája (vagy ki tudja lehet , hogy gyerekkoromban fogtam kisebbeket de arra már nem emlékszem )  . Egy biztos , a márnák miatt még hozzá fogok nyúlni a kukacos dobozhoz egy kétszer   :) .
52 centi volt , jóval két kiló felett .



Aznap még Salinak is sikerült fognia egy ugyanekkorát , nem is volt kérdéses a másnapi folytatás ,
de hát nem lehet mindig szerencséje az embernek , másnap Sali fogott hármat , Norbi kettőt ,  én meg egy gébet :) . De így sem unatkoztam , pirókegereket fényképeztem , amik az etetőanyag morzsákra jöttek  :) .




Ja és köszönet Salinak hogy elvitt , és így sikerült megfognom az első márnámat .